Most is itthon jöttem rá, hogy lényeges dolgok lemaradtam a tegnapi beszélgetés végéről... a Lélekről.
- Az egyik, hogy hiába a sok tudás, Jézus történetének, tanításának ismerete, az elhatározás, hogy aszerint élek, önsanyargatás, böjt, tréning stb., a Lélek nélkül nem működik. Mint ahogy hiába a logikus érvelés, természettudományos ismeret, vallási fanatizmus, ami Krisztus ellen szól, a Lélek ott is tud fordítani, lendületet adni a jó irányba (lásd Pál apostol).
- A másik, hogy a Lélek tulajdonképpen Isten válasza a mi vágyódásunkra, kérésünkre, kitartó, sóvárgó, vagy kétségbeesett keresésünkre, zörgetésünkre. Egy tétova lépés tőlem, és egy határozott, átütő lépés Tőle felém.
Talán segít egy kicsit jobban érteni...
Az ifiórák margójára...
2014. május 31., szombat
2013. december 6., péntek
A gazdag ifjú - a mai ifi vázlata
Ma reggel a Máté 10-nél nyílt ki a Bibliám. Örömmel olvastam bele az elejébe, mert ez volt az az Ige, amit először hallgattunk közösen, mikor Csabával összejöttünk. A házasságról szólt... aztán tovább ugrott a szemem, a következő szakasz a kisgyermekekről.... aztán jött a gazdag ifjú. Megállított a sorrend: házasság, kisgyermek, ifjú... mindhárommal napi a kapcsolatom .)
Aztán a gazdag ifjún kezdtem el tűnődni. Milyen hasonló a mindenkori ifjakhoz. Lelkes... fogékony mindarra, ami új, ami hiteles, ami lelkesítő, ami közösséget teremt maga körül. És talán lázad is kicsit a mögötte álló felnőtteknek. Hiszen gazdag, fiatalon nyilván a családjától örökölt, minden bizonnyal komoly vallási nevelésben részesült, ismerte a törvényt, tudta, hogy annak meg kell felelni és igyekezett is megfelelni, és mégis ehhez a szegény rabbihoz fordul tanácsért. Ugyanakkor talán köti is a család háttér: megszokta a jólétet, a család hagyományait, státuszát, életvitelét, rangját. Megszokta az érvényesülést, az evilági elismerést, biztonságot, jólétet.
De belül nem volt békesség, valami bizonytalanság, vagy a kalandvágy, vagy a közösség utáni vágy... Jézushoz vitte.
Fogékonyak vagyunk talán mindannyian, különösen fiatalon a hitelesre, a nemesre, a hősiességre, a tisztaságra. És ragaszkodunk a kliséinkhez, a szülői ház kényelméhez, a világ módszereihez az érvényesüléshez -hiszen ebben a világban kell boldogulnunk. És nagy nyitott szívvel állunk oda számtalanszor, hogy hát mit is tegyünk?
Jézus válasza olyan egyértelmű és mégis olyan nehéz megérteni. Csak az egyiket választhatod. A másikat mindenestül el kell hagyni. Hogy akarsz követni valakit, akinek fejét sincs hol lehajtani, miközben a nagy vagyonodra kell gondot viselni? Hogy akarod Jézusra bízni az életedet, ha közben neked is megvannak a tuti módszereid? Tudod egyáltalán, mit akarsz? És hogy Jézus mit igér?
Nem igér világi érvényesülést, hatalmat, még tisztes jövedelme sem. De békességet és olyan szabadságot, amiben sokkal többre juthatsz magadban és sokkal közelebb a többiekhez.
Aztán a gazdag ifjún kezdtem el tűnődni. Milyen hasonló a mindenkori ifjakhoz. Lelkes... fogékony mindarra, ami új, ami hiteles, ami lelkesítő, ami közösséget teremt maga körül. És talán lázad is kicsit a mögötte álló felnőtteknek. Hiszen gazdag, fiatalon nyilván a családjától örökölt, minden bizonnyal komoly vallási nevelésben részesült, ismerte a törvényt, tudta, hogy annak meg kell felelni és igyekezett is megfelelni, és mégis ehhez a szegény rabbihoz fordul tanácsért. Ugyanakkor talán köti is a család háttér: megszokta a jólétet, a család hagyományait, státuszát, életvitelét, rangját. Megszokta az érvényesülést, az evilági elismerést, biztonságot, jólétet.
De belül nem volt békesség, valami bizonytalanság, vagy a kalandvágy, vagy a közösség utáni vágy... Jézushoz vitte.
Fogékonyak vagyunk talán mindannyian, különösen fiatalon a hitelesre, a nemesre, a hősiességre, a tisztaságra. És ragaszkodunk a kliséinkhez, a szülői ház kényelméhez, a világ módszereihez az érvényesüléshez -hiszen ebben a világban kell boldogulnunk. És nagy nyitott szívvel állunk oda számtalanszor, hogy hát mit is tegyünk?
Jézus válasza olyan egyértelmű és mégis olyan nehéz megérteni. Csak az egyiket választhatod. A másikat mindenestül el kell hagyni. Hogy akarsz követni valakit, akinek fejét sincs hol lehajtani, miközben a nagy vagyonodra kell gondot viselni? Hogy akarod Jézusra bízni az életedet, ha közben neked is megvannak a tuti módszereid? Tudod egyáltalán, mit akarsz? És hogy Jézus mit igér?
Nem igér világi érvényesülést, hatalmat, még tisztes jövedelme sem. De békességet és olyan szabadságot, amiben sokkal többre juthatsz magadban és sokkal közelebb a többiekhez.
2013. szeptember 1., vasárnap
SZEPTEMBER
Sajnos vége lett a nyárnak. Kezdődik a suli, folytatódik a munka, lehűl az idő, kevesebbet süt a nap. És kevesebb idő marad egymásra, játékra, nevetésre, csendességre, meg sok másra, amit úgy szerettünk a nyárban. Ma mégis a Nehémiás 8: 10-ből ez az Ige került elém:
" ...ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad néktek!"
Hát ne bánkódjunk! Keressük meg a nyár ajándékait: a szentendrei hetet, annak üzeneteit Jákób, Nikodémus, Péter és a többiek történetéből, a reggeli csendességek örömét, az éjszakai sétát, sok sok éneklést, a délutáni vendégeink bizonyságait arról, hogy miért, hogyan érdemes élni... a Csillagpont üzeneteit, a "Márk evangéliuma" élményét. Szükségünk van mindannyiunknak erőre a harcainkhoz, feladatainkhoz, útkereséseinkhez. És ez az erő nem a vitaminokban van, nem az energiaitalokban, hanem az örömben... az Úr előtt való örömben - azaz az bizalom lehetőségében, a ráhagyatkozásban, a szeretete ölelésében!
Szép őszt kívánok mindannyiunknak!
Szép őszt kívánok mindannyiunknak!
2013. május 21., kedd
2013. március 29., péntek
Nagypénteki kirándulás
Meglehetősen kevés lelkesedéssel indultam neki a mai kirándulásnak. A szemerkélő eső, és a meteorológiai ígéretek, és radartérképek ellenére 17-en gyűltünk össze a buszpályaudvaron... és döntöttünk úgy a végleg reménytelen időben, hogy nekivágunk. Talán kicsit reménykedtünk, hogy ha már ilyen bátrak vagyunk, az időjárás kegyes lesz?! Visegrádon szakadt a meghatározhatatlan, de bőségesen áztató csapadék, és a kocsiúton is boka fölé ért a vizes latyak. Azért mentünk nagy elszántan, megtaláltuk a kálváriát, felmásztunk...
Napsütötte tisztáson tartott áhitat helyett a stációk előtt se nagyon lehetett elcsendesedni, mert zúdult a nyakunkba a hideg lé. Csendtúra helyett csúszkáltunk a latyakban... A templomba is csak az előtérbe jutottunk. Végül, másfél óra után ronggyá ázva, jéggé fagyva visszaszálltunk a buszra.
Érdemes volt nekivágni, küzdeni? Kudarcba fulladt a nagypénteki kirándulás? Nagypéntek olyan sok ember kudarca: a Virágvasárnap éljenző tömeg kudarca, mikor Feszitsd meg!-et kiállt, Pilátus törekvése, hogy szabadon engedje Jézust, Júdás árulása, a szétfutó tanítványok, meg persze a nagy fogadkozó, Péter, tagadása... Mennyi erőfeszítés, lelkesedés, mennyi kudarc.
Hányszor vágtál neki, hogy eligazodj az életeden, hogy eligazodj Istenen, hogy megérts valamit Krisztusból? És hányszor akadtál el, maradtál értetlen, bizonytalan? Mennyi kudarc van mögötted?
Azért mégis, érdemes küzdeni. Nagypéntek látszólag legnagyobb kudarca Jézusé volt, mégis a legnagyobb diadal lett belőle. Ő igazán megérti a küzdéseinket, bukásainkat értetlenségünket. És lehet, hogy nem látszik rögtön, de azért egyre közelebb jutunk... Hozzá. Ne adjuk föl, míg újjá nem lesz minden bennünk!
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." (2. Kor.5:17)
Áldott ünnepeket kívánok mindannyiótoknak!
Napsütötte tisztáson tartott áhitat helyett a stációk előtt se nagyon lehetett elcsendesedni, mert zúdult a nyakunkba a hideg lé. Csendtúra helyett csúszkáltunk a latyakban... A templomba is csak az előtérbe jutottunk. Végül, másfél óra után ronggyá ázva, jéggé fagyva visszaszálltunk a buszra.
Érdemes volt nekivágni, küzdeni? Kudarcba fulladt a nagypénteki kirándulás? Nagypéntek olyan sok ember kudarca: a Virágvasárnap éljenző tömeg kudarca, mikor Feszitsd meg!-et kiállt, Pilátus törekvése, hogy szabadon engedje Jézust, Júdás árulása, a szétfutó tanítványok, meg persze a nagy fogadkozó, Péter, tagadása... Mennyi erőfeszítés, lelkesedés, mennyi kudarc.
Hányszor vágtál neki, hogy eligazodj az életeden, hogy eligazodj Istenen, hogy megérts valamit Krisztusból? És hányszor akadtál el, maradtál értetlen, bizonytalan? Mennyi kudarc van mögötted?
Azért mégis, érdemes küzdeni. Nagypéntek látszólag legnagyobb kudarca Jézusé volt, mégis a legnagyobb diadal lett belőle. Ő igazán megérti a küzdéseinket, bukásainkat értetlenségünket. És lehet, hogy nem látszik rögtön, de azért egyre közelebb jutunk... Hozzá. Ne adjuk föl, míg újjá nem lesz minden bennünk!
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." (2. Kor.5:17)
Áldott ünnepeket kívánok mindannyiótoknak!
2013. március 25., hétfő
" a nyelv is tűz, a gonoszságnak egész világa." Jakab 3:6
Andersen: Így igaz!
-Borzasztó történet!- kárált az egyik tyúk, méghozzá a városnak egy egészen más részén, mint ahol a történet megesett. - Borzasztó, hogy mi történt a tyúkólban! Nem mernék egyedül aludni ma éjjel! Még jó, hogy olyan sokan vagyunk együtt a létrán. -S azzal előadta a történetet, de úgy, hogy a többi tyúknak égnek állt tőle minden szál tolla, s a kakas fejéről leeset a taréj. Így igaz, ahogy mondom!
De kezdjük inkább az elején, a város másik végén, egy tyúkólban. A nap lement, s a tyúkok fölröppentek az ülőkéjükre; egyikük, egy fehér tollú, rövid lábú, előbb illendően lerakta a tojását; minden tekintetben tiszteletre méltó tyúk volt, s miközben fölrepült a helyére, csőrével csipkedte magát, s egy kis pihe leesett a földre.
- Ez lepottyant!- mondta. - Sebaj, minél inkább csipkedem magam, annál szebb leszek!- Ezt csak úgy tréfából mondta, mert általában ő gondoskodott a jókedvről a tyúkok között, egyébként, mint említettem, nagyon tiszteletreméltó tyúk volt, azzal el is aludt. Körös körül sötétség volt, a tyúkok szorosan egymás mellett ültek a létrán, de a fehér tollú tyúk közvetlen szomszédja még nem aludt; és ugyan fél füllel hallott már arról, mit s hogyan kell tenni, hogy az ember nyugodtan élhessen, azért nem állta meg, hogy oda ne súgja másik szomszédasszonyának:
-Hallotta? Nem nevezném nevén, de van itt egy tyúk, amelyik megkopasztja magát, hogy szép legyen! Ha én kakas volnék, bizony mondom megvetném ezért!
Éppen a tyúkok fölött ült bagolyné asszonyság bagolyférjével és bagolygyerekeivel; az egész család éles hallásáról volt híres, hallottak is minden szót, amit a szomszéd tyúk mondott, ide-oda forgatták a szemüket, bagolymama pedig csapkodott a szárnyával: - Ti csak ne figyeljetek oda! Egyáltalán hallottátok, mit mondott az ott? Mert én nagyon is jól. Annyi mindent hallani mostanában, hogy a füle majd leesik a magamfajtának. az egyik tyúk oly mértékig megfeledkezett az illemről, hogy a kakas szeme láttára kitépte az összes tollát!
- "Prenez garde aux enfants!"- szólt a bagolypapa. - Nem gyereknek való!
- De bagolyszomszédasszonyomnak azért csak elmesélem! Vele lehet a legjobban beszélgetni! - és a bagolymama már el is repült.
- Huhú, huhú! - huhogott a két bagoly, egyenesen a szomszédos galambdúc felé.
- Hallottátok?! Hallottátok?! Huhú! Van odaát egy tyúk, amelyik minden tollát kitépte a kakas kedvéért! Biztosan megfagy, ha már meg nem fagyott! Huhú!
- Hol, hol! - búgtak a galambok.
- A szomszéd udvaron! Majdnem a saját szememmel láttam. Még elmesélni is illetlenség az ilyen történetet. Márpedig így igaz!
- Szóról szóra így igaz! - kurrogtak a galambok, a baromfiudvar felé: - Van odaát egy tyúk, sőt egyesek szerint kettő is, amelyik kitépte a tollát csak azért, hogy ne olyan legyen, mint a többiek, s ezzel keltse fel maga iránt a kakas érdeklődését. Merész játék, nagyon meg lehet fázni, akár bele is lehet halni a magas lázba, és bizony bele is halt mindkettő.
- Ébrrresztő, ébrrresztő! - kukorékolt a kakas, és fölröppent a kerítésre. Még ki sem törölte az álmot a szeméből, de már kürtölte szerteszét:
- Hárrrom tyúk belehalt egy kakas irrránti rrreménytelen szerrrelmébe! Kitépkedték önnön tollaikat! Iszonyatos törrrténet, aki hallja, adja tovább!
- Adja tovább! - sivították a denevérek, csipogták a csirkék, kukorékolták a kakasok. - Adjátok tovább! Adjátok tovább! - Így szállt a történet tyúkólról tyúkólra, végül visszajutott oda, ahonnan eredetileg kiindult. - Volt öt tyúk - hangzott a történet már ekkor -, amelyek kitépkedték saját tollaikat, hogy megmutassák, melyikük fogyott legsoványabbra a kakas iránti szerelmében, aztán véresre csipkedték egymást, és rögtön ezután, családjuk legnagyobb szégyenére s a tulajdonos kákára, holtan rogytak össze! És a tyúk, amelyik azt a kis kilazult pihét elejtette, persze nem ismert rá a saját történetére, s minthogy tiszteletre méltó tyúk volt, így szólt:
- Megvetem az ilyen tyúkokat, nyilván több is van még a fajtájukból! Nem szabad elhallgatni az ilyesmit. Meg is teszek mindent azért, hogy az újság lehozza ezt a történetet, és bejárja az egész országot; megérdemlik azok a tyúkok, családjaikkal együtt.
Az újság le is hozta, a cikket kinyomtatták, mert bizony így igaz: egy kis pihéből akár öt tyúk is kikelhet!
(Fordította: Kertész Judit)
-Borzasztó történet!- kárált az egyik tyúk, méghozzá a városnak egy egészen más részén, mint ahol a történet megesett. - Borzasztó, hogy mi történt a tyúkólban! Nem mernék egyedül aludni ma éjjel! Még jó, hogy olyan sokan vagyunk együtt a létrán. -S azzal előadta a történetet, de úgy, hogy a többi tyúknak égnek állt tőle minden szál tolla, s a kakas fejéről leeset a taréj. Így igaz, ahogy mondom!
De kezdjük inkább az elején, a város másik végén, egy tyúkólban. A nap lement, s a tyúkok fölröppentek az ülőkéjükre; egyikük, egy fehér tollú, rövid lábú, előbb illendően lerakta a tojását; minden tekintetben tiszteletre méltó tyúk volt, s miközben fölrepült a helyére, csőrével csipkedte magát, s egy kis pihe leesett a földre.
- Ez lepottyant!- mondta. - Sebaj, minél inkább csipkedem magam, annál szebb leszek!- Ezt csak úgy tréfából mondta, mert általában ő gondoskodott a jókedvről a tyúkok között, egyébként, mint említettem, nagyon tiszteletreméltó tyúk volt, azzal el is aludt. Körös körül sötétség volt, a tyúkok szorosan egymás mellett ültek a létrán, de a fehér tollú tyúk közvetlen szomszédja még nem aludt; és ugyan fél füllel hallott már arról, mit s hogyan kell tenni, hogy az ember nyugodtan élhessen, azért nem állta meg, hogy oda ne súgja másik szomszédasszonyának:
-Hallotta? Nem nevezném nevén, de van itt egy tyúk, amelyik megkopasztja magát, hogy szép legyen! Ha én kakas volnék, bizony mondom megvetném ezért!
Éppen a tyúkok fölött ült bagolyné asszonyság bagolyférjével és bagolygyerekeivel; az egész család éles hallásáról volt híres, hallottak is minden szót, amit a szomszéd tyúk mondott, ide-oda forgatták a szemüket, bagolymama pedig csapkodott a szárnyával: - Ti csak ne figyeljetek oda! Egyáltalán hallottátok, mit mondott az ott? Mert én nagyon is jól. Annyi mindent hallani mostanában, hogy a füle majd leesik a magamfajtának. az egyik tyúk oly mértékig megfeledkezett az illemről, hogy a kakas szeme láttára kitépte az összes tollát!
- "Prenez garde aux enfants!"- szólt a bagolypapa. - Nem gyereknek való!
- De bagolyszomszédasszonyomnak azért csak elmesélem! Vele lehet a legjobban beszélgetni! - és a bagolymama már el is repült.
- Huhú, huhú! - huhogott a két bagoly, egyenesen a szomszédos galambdúc felé.
- Hallottátok?! Hallottátok?! Huhú! Van odaát egy tyúk, amelyik minden tollát kitépte a kakas kedvéért! Biztosan megfagy, ha már meg nem fagyott! Huhú!
- Hol, hol! - búgtak a galambok.
- A szomszéd udvaron! Majdnem a saját szememmel láttam. Még elmesélni is illetlenség az ilyen történetet. Márpedig így igaz!
- Szóról szóra így igaz! - kurrogtak a galambok, a baromfiudvar felé: - Van odaát egy tyúk, sőt egyesek szerint kettő is, amelyik kitépte a tollát csak azért, hogy ne olyan legyen, mint a többiek, s ezzel keltse fel maga iránt a kakas érdeklődését. Merész játék, nagyon meg lehet fázni, akár bele is lehet halni a magas lázba, és bizony bele is halt mindkettő.
- Ébrrresztő, ébrrresztő! - kukorékolt a kakas, és fölröppent a kerítésre. Még ki sem törölte az álmot a szeméből, de már kürtölte szerteszét:
- Hárrrom tyúk belehalt egy kakas irrránti rrreménytelen szerrrelmébe! Kitépkedték önnön tollaikat! Iszonyatos törrrténet, aki hallja, adja tovább!
- Adja tovább! - sivították a denevérek, csipogták a csirkék, kukorékolták a kakasok. - Adjátok tovább! Adjátok tovább! - Így szállt a történet tyúkólról tyúkólra, végül visszajutott oda, ahonnan eredetileg kiindult. - Volt öt tyúk - hangzott a történet már ekkor -, amelyek kitépkedték saját tollaikat, hogy megmutassák, melyikük fogyott legsoványabbra a kakas iránti szerelmében, aztán véresre csipkedték egymást, és rögtön ezután, családjuk legnagyobb szégyenére s a tulajdonos kákára, holtan rogytak össze! És a tyúk, amelyik azt a kis kilazult pihét elejtette, persze nem ismert rá a saját történetére, s minthogy tiszteletre méltó tyúk volt, így szólt:
- Megvetem az ilyen tyúkokat, nyilván több is van még a fajtájukból! Nem szabad elhallgatni az ilyesmit. Meg is teszek mindent azért, hogy az újság lehozza ezt a történetet, és bejárja az egész országot; megérdemlik azok a tyúkok, családjaikkal együtt.
Az újság le is hozta, a cikket kinyomtatták, mert bizony így igaz: egy kis pihéből akár öt tyúk is kikelhet!
(Fordította: Kertész Judit)
2013. március 24., vasárnap
Az ifiórák margójára
Sokszor itthon jutnak eszembe gondolatok, amik jó lett volna, ha elhangzanak az ifin is. Vagy nem volt idő rá. Vagy egyszerűen könnyebb leírni... Ezt szolgálná ez a blog.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











